A vasárnapi ausztriai parlamenti választásokon első helyre futott be a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), amely története első győzelmét szerezte meg. A 37 éve kormányon lévő Osztrák Néppárt (ÖVP) hatalmas vereséget szenvedett, és öt év alatt szavazói egyharmadát elveszítve csak második lett. Az ötpárti parlamentben (Nationalrat) a két pártnak meglenne az abszolút többsége, így valószínűnek tűnik egy kétpárti jobboldali koalíció, ugyanakkor ez előtt még számos akadály áll. Akár hosszú koalíciós tárgyalási időszak elé is nézhet Ausztria, de az biztos, hogy a pártszerkezet alapvetően megváltozott.
Vasárnap tartják az osztrák parlamenti választásokat, amelyen története során először a dobogó első helyén végezhet a sokak által szélsőjobboldalinak nevezett Osztrák Szabadságpárt (FPÖ). A közvélemény-kutatásokban szorosan mögötte áll a jelenleg is a kormány fő erejét adó konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP), amely koalícióra lépni ugyan hajlandó lenne a tőle jobbra álló párttal, de csak akkor, ha nem annak első embere, Herbert Kickl lesz a kancellár. Könnyen lehet azonban, hogy az FPÖ-ellenes protestszavazatok az ÖVP-t repítik az első helyre: ebben az esetben legnagyobb valószínűséggel a két párt koalícióban kormányozhat majd, néppárti vezetéssel. Jelen pillanatban e két párt koalíciója tűnik a legvalószínűbbnek, ami az jelenti, hogy az Oroszországgal jó viszonyt ápoló FPÖ kormányra kerülése révén oroszbarátabb irányba tolódik el Ausztria.
A szövetségi szinten kormányzó konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elvesztette abszolút többségét a vasárnap tartott alsó-ausztriai tartományi választás előzetes eredményei szerint, míg a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) történelmi sikert aratott.
Megkezdődött vasárnap reggel az elnökválasztás Ausztriában, mintegy 6,4 millió embert várnak az urnákhoz, közvéleménykutatások Alexander Van der Bellen hivatalban lévő köztársasági elnököt tartják a legesélyesebbnek.
Hivatalosan is megválasztották az Osztrák Néppárt (ÖVP) új vezetőjének Karl Nehammer osztrák kancellárt a párt szombati rendkívüli kongresszusán.
Az osztrák Kronen Zeitung információi szerint lemond minden tisztségéről és visszavonul a politikától Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, aki októberi lemondása után elnökként és frakcióvezetőként irányította pártját, az Osztrák Néppártot (ÖVP).
Sebastian Kurz volt osztrák kancellár mentelmi jogának felfüggesztését kérték ügyészek – erősítette meg a gazdasági és korrupciós bűncselekményeket vizsgáló ügyészség (WKStA) pénteken.
Az Osztrák Néppártot (ÖVP) vezető Sebastian Kurz januárban szeretné gyorsan lezárni a koalíciós tárgyalásokat a Zöldekkel, és még ugyanabban a hónapban kormányt alakítani - számolt be róla több osztrák lap vasárnap.
A holtankoljak.hu adatai szerint.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Nehezebb lesz így a bombázók üzemeltetése.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.
Orbók Ilona luxusipari szakértővel beszélgettünk.